Hungary:
A ragyogó homoktenger a kék föld partjához nyújtózik
A ránk boruló alkonyi égbolt alatt.
A túláradó emlékek, mint töredékek
Halmozódnak fel alattunk.

Életünk útja összefonódott, érzéseket adunk egymásnak,
Szavakat szövünk a másiknak, mi, kik megbántják társunkat.
Mindezek ellenére közös utunkon
Tovább haladunk a holnap felé.

Most már van értelme tovább élni ebben a világban?
A világban, ahol nem vagy egyedül
Hullámok karjai visznek minket távoli utunkra

És az életünk, így a világ körül
Visszhangzik a szélben, ahogy a világ vége felé közeledik.
De még azelőtt
El fogjuk érni az Ígéret Földjét.