Azóta hogy ismerem, ezt a szerelmet üldözöm.

Az összeroppenó szilánkok váratlanul, egymás után,

Lassacskán teljessé válnak.

A könnyek mögött, mellyek arcodra hulltak,

Felismertem azt az erőt, melyben bízni s mosolyogni tudtál

Noha a szíve gyakren meglátogat,

A láthatatlan félelem sosem múlik el

Mert ez, valamiféle ismeretlen félelem?

Egy csoda, melyet bárcsak az a kettő is követne

Könnyedén hozzászokhatsz, de meg is sérülhetsz

Így egy nap, ő majd eljön hozzám,

S mi megadjuk neki ezt a szeretetet

És a kívánságokat, melyeket egymásnak ígértünk.